New York

1995-ben, egy pécsi rendezvényen megismerkedtem az akkori kortárs (mára „jelenkorivá” érett) magyar fotóművészek színe-javával. A barátkozás-ismerkedés, később a közös munka során kiderült: szinte mindannyian elmondhatatlanul vágyódnak rá, hogy eljussanak – ők maguk és/vagy legalább a munkáik – New Yorkba. Úgy érezték – és a példánk ezt utólag vissza is igazolta –, hogy ott, a világ akkori művészeti fővárosában, az itthoninál talán méltóbb fogadtatásra találna a munkásságuk. Azt meg a személyes tapasztalatomból tudtam, hogy mennyit tud dobni az ember szakmai és emberi önbecsülésén egy efféle kulturális tapasztalatcsere.

Fölszívtam hát magam (ebben az is motivált, hogy így viszontláthatom szeretett New Yorkomat, ahol 1985-ben életem legboldogabb nyolc hónapját töltöttem), és elkezdtem szervezkedni, hogy együttes erővel próbáljuk meg „térképre tenni” az akkori kortárs magyar fotóművészet kiemelkedő alkotóit. Magam mellé vettem Kerekes Gábort mint művészeti vezetőt, hogy szakmailag védjem a hátam, és végül mindenféle intézményi háttér nélkül (értsd: ingyen végzett), másfelől nézve viszont független munkával összehoztunk egy három éves kiállítási és kulturális programot. A program keretében az általunk kiválasztott tizenhat szerző bemutathatta a munkáit a Magyar Köztársaság New York-i Főkonzulátusán (ami nem kiállítóhely ugyan, de legalább a falakon prezentálhattuk a képeket) és Sarah Morthland Chelsea-i galériájában, mely akkor a tíz legrangosabb New York-i fotógaléria egyike volt a százhatvanból, továbbá a művészek tíznapos-két hetes tanulmányúton vehettek részt, ahol az itthonról előzetesen egyeztetett program alapján találkozhattak a kinti fotóművészeti körök legfontosabb képviselőivel: társművészekkel, galeristákkal, kurátorokkal, szakírókkal stb.

Páratlan sikereket könyvelhettünk el! (Akik ismernek, tudják: rühellem a PR-os túlzásokat; ez tehát nem az.) A kinti partnereink rendkívül jól fogadták a bemutatott műveket, mert olyasmi volt ez, mint ami számukra ismerős volt ugyan – de mégis valahogy más. Életszerűbb, nyersebb, őszintébb. Sarah Morthland közvetítésével műtárgyeladásokra is sor került: a magyar fotóművészek munkái így kiemelkedő magán- és közgyűjteményekbe kerültek be, és meglehetősen jó sajtóvisszhangunk is volt. A hab a tortán: Lyle Rexer jeles fotóművészeti szakíró egész oldalas cikket írt rólunk, a programunkról és a művekről, a The New York Times 1999. május 9., vasárnapi számának művészeti rovatába. Magyar művészet 1956 óta nem kapott ilyen kiemelkedő publicitást – tegyük hozzá: azóta se.

Érdekes – vagy inkább nagyon is jellemző – módon erről a páratlan sikerről máig nem vett tudomást sem a fotóművészeti, sem a művészettörténeti szakma. Abszolút agyonhallgatták és agyonhallgatják. Nemrégiben két hasonló indíttatású New York-i bemutatkozó program szervezői is úgy tettek, mintha őelőttük a mi három kiállításunk és bemutatkozásunk meg se történt volna. Ez nem presztízs okokból kínos szerintem, hanem mert kifelé és befelé is rossz az üzenete: Magyarországon nem egymásra épülnek a dolgok, hanem egymás ellenére. Kár.

Közreadom a három kiállítás – 1998: Take Five; 1999: Kind of Blue; 2002: Light as a Feather – dokumentumait. (A pályázati szövegek és a szakmai beszámolók tőlem származnak.) A harmadik kiállítási programunkra 2000-ben kellett volna sor kerüljön, de nagyon elhúzódott a pénz összekaparása, ráadásul amikorra végül összejött, a repülőjegyünk 2001. szeptember 14-re szólt, úgyhogy végül csak a következő év májusában jutottunk ki. Biztos vagyok benne, hogy a dokumentumanyag – különösen a képanyag – bővül még; ezt igyekszem majd folyamatosan föltölteni.

Örülök, hogy ennek a jelenkori magyar fotóművészet történetében szerintem és a résztvevő művészek szerint is fontos eseménysorozatnak a kitalálója és egyik animátora lehettem! És sajnálom, hogy a magyar fotós közélet áldatlan állapotai miatt a kezdeményezésünknek nem lett folytatása. Szerintem ez bűnös mulasztás volt – de ezzel azoknak kell elszámolniuk Isten és ember előtt, akiket ez a mulasztás terhel.


ELŐKÉSZÍTÉS

Kiállítási szinopszis
Tovább…

1998: TAKE FIVE

Résztvevők: Barta Zsolt Péter, Drégely Imre, Hajdú József, Herendi Péter, Kerekes Gábor

Take Five, 1998
Katalógus.
Tovább…

Photography in New York, 1998. április–május.
Tovább…

Inventors & Alchemists, The Sarah Morthland Gallery
Tovább…

Lyle Rexer ismertetője
Tovább…

Szakmai beszámoló a Take Five programról
Tovább…

Robert Gurbo levele
Tovább…

Levélváltás Rockenbauer Zoltánnal
Tovább…


1999: KIND OF BLUE

Résztvevők: Balla András, Benkő Imre, Féner Tamás, Horváth M. Judit, Stalter György, Szilágyi Lenke

Kind of Blue, 1999
Katalógus.

Tovább…

Lyle Rexer cikke: The New York Times, 1999. május 9.
Tovább…

The New Yorker, 1999. május.
Tovább…

A New York-i Főkonzulátus meghívója, 1999. május.
Tovább…

Hungary Today, The Sarah Morthland Gallery
Tovább…

Kay Kenny cikke: Fotophile, 1999 Summer
Tovább…

Sarah Morthland telefoninterjúja Szilágyi Sándorral: Fotophile, 1999 Winter
Tovább…

Székely Anna interjúja Szilágyi Sándorral: Népszava, 1999. július 5.
Tovább…

Szakmai beszámoló a Kind of Blue programról
Tovább…


2002: LIGHT AS A FEATHER

Résztvevők: Gábor Enikő, Kerekes Gábor, Síró Lajos, Soltész István, Szilágyi Sándor, Vékás Magdolna

Light as a Feather, 2002
Katalógus.
Tovább…

Now and Then, The Sarah Morthland Gallery
Tovább…

Sajtóemlítések
Tovább…

NKA pályázat I.
Tovább…

NKA pályázat II.
Tovább…

Soros Alapítvány pályázat
Tovább…

Deutsch pályázat
Tovább…

Rockenbauer pályázat
Tovább…

Fotók a megnyitóról
Tovább…